A moldovai jászok a kunokkal együtt 1239-ben, illetve 1241 után jöttek be hazánkba, s nemzettségük ezekkel egyszerre, a nekik kijelölt helyen, Jászberény vidékén telepedett le. A jászokat, mint a kunoktól önálló népet több mint nyolcvan év után Károly Róbert 1323-ban kelt oklevele említi először philistei néven. Ennek az az oka, hogy a jászok politikai hatalommal nem rendelkező segédnépei voltak a kunoknak, akik elnyomva és lealacsonyítva tartották őket. Mivel a kunok ebben az időben veszélyessé váltak, a király, hogy hatalmukat csökkentse teljesítette a jászok kérését. Ezután a jászok a királynak tartoztak katonai szolgálattal, illetve a kunok nem bíráskodhattak felettük, hanem csupán a maguk választotta, de a királynak is megfelelő bíró. A jászok ettől kezdve eltávolodtak a kunoktól, s inkább az őket környező magyarokhoz közeledtek gazdaságilag és társadalmilag is.
A jászok székekbe szerveződtek, és kapitányokat választottak. Legfőbb bírájuk a nádor volt. Az egy tömbben lakó jászok szervezeti kerete Berényszék volt, de voltak az országban szórványtelepüléseik is. Feudális osztályokra tagozódásuk csak a XIV-XV. században ment végbe a földművelésre való áttéréssel és a letelepedéssel kapcsolatban. A Jászság 1876-ig Jászkun kerület része volt, mint vármegyei hatóság alá nem tartozó közigazgatási egység. A jászok és kunok 1514-ben Dózsa oldalán harcoltak a parasztháborúban, amiért bosszúból az 1514-i országgyűlés őket is jobbágysorba taszította.
A szabadsághoz szokott jászok és kunok nem tudtak beletörődni a jobbágy sorsba, addig kilincseltek, kérvényeztek, fellebbeztek, míg Mária Terézia által meghallgatásra találtak; a királynő megengedte a jászkunoknak, hogy az összeg lefizetésével megváltsák magukat és visszanyerjék kiváltságaikat. Mária Terézia magyar királynő 1745.május 6-án írta alá a jászok és kunok redemptionális diplomáját és ezzel új pecsétet adományozott a Jászságnak, Kunságnak, amelyben a Jászság, Nagykunság és Kiskunság címereit foglalták össze. Mária Terézia szabad parasztokká nyilvánította a Német Lovagrend földesúri hatósága alól magukat kiváltó jászkunokat. Az 1745-ös Jászkun Redemptio a jászok és kunok példás összefogását mutatja, melynek eredményeképpen saját erejükből visszavásárolták régi kiváltságjogaikat. A Jászkun kerületet 1876-ban szüntették meg, amikor Szolnok, Heves, Pest és Csongrád megyébe osztották be.
A kistérségben szép számmal vannak kádárok, kovácsok, kosár és szalmafonók, asztalosok, népi iparművészek, népviselet készítők, fafaragók. Ahol a falusi turizmus számottevő, bemutató műhelyek is üzemelnek, pl. Jászapátin és Jászszentandráson. A szűcshímzés, mely a szűcsök készítette bőrruhák hímzett díszítése, szintén jellemző a Jászságra. A kompozíciók és a ruhák díszítésének szerkezeti tökéletesítése a 19.században csúcspontjára ért, de a színesség hanyatlott. A Jászságban a zöld lett az uralkodó szín. Napjainkban is gyönyörködhetünk a jászsági szűcsmintákban textíliákon. Ebben nagy szerepe van a díszítőművészeti szakköröknek, élükön Fejér Mária tanárnővel.
A jászsági nép viselete a XIX. század közepén virágzott. A férfiviselet régiesebb a többi alföldinél, a hosszú szoknyás női viselet hasonlít az alföldi mezővárosokéhoz, egyes parasztos vonásaiban viszont a palócokéhoz. A Jászság egyik legjelentősebb szűcsközpontunk, ez viseletében is megmutatkozik. A keleti örökség szép példája a négyszállási temető feltárásai alapján rekonstruált jász női viselet (XIII-XV.század).
A Jászsághoz kötődik a Lehel-monda, és Lehel kürtjének tisztelete, melyet a néphagyomány szerint Jászfényszaruban találtak meg. A jászokhoz a szarmata védmű is köthető, a Csörsz-árok mondája, mely szerint Csörsz, az avarok királya építette az árkot, aki Rád leányát Délibábot kérte feleségül, de Rád oly feltételt szabott, hogy a lányt az alföldi síkon, vízi úton viheti el. (A mondának több verziója is ismert.) Még említhető a kincsmonda is, amely az apátiaknak a templomban elásott kincsről alkotott véleménye. A mondát egy levélként fogalmazták a XV. században, amely szerint az Apáthy templom földjében egy boltozott épületrész rejti a kincseket (melyet meg is próbáltak találni, azonban sikertelenül).
A jászság népdalkincseire jó példa a „Jászkunsági gyerek vagyok…” kezdetű népdal, melyet Bartók Béla jegyzett le. Jászsági népdal pl. „A jászsági bíró udvarába” és a „Jászteleken nincsen kislány” is. De az írott betű itt kevés, javasolt meghallgatni a Jászságért Alapítvány gondozásában megjelent „Jászsági ünnepnapok” ill. a „Jászsági népdalcsokor” címet viselő CD-ket.
A jászsági táncok kultúrájában palócos és alföldi jegyek figyelhetőek meg. A táncok (pl. kanásztánc, seprűtánc, huszártánc) a pásztor- és katonaélet emlékeit őrzik. A hagyományokat több jászsági tánccsoport is őrzi, közülük kiemelhető a Jászság Népi Együttes. A táncélet mindig is mozgalmas volt és fontos szerepet töltött be a jász emberek életében, légyen szó a munkáról, családi ünnepről, kikapcsolódásról. Hajdanán a legkedveltebb szórakozásnak a tánc számított. A polgárosodás során, a XIX. század második felében már arra is alkalma nyílt a jász-ságiaknak, hogy tánciskolában vagy tánc-tanfolyamokon sajátíthassák el a népszerű nyugati társastáncok (pl. polka, fox, tangó) és műmagyar táncok (pl. palotás) lépéseit, hogy tudásukat akár bálokon kamatoztassák.
Az 1970-es években a Jászság Népi Együttes a figyelmet ismételten az egykori jász viselet felé fordította. Később újabb követői akadtak: a Jászság tánccsoportjai, a pávakörök, a díszítőművészeti szakkörök és a bandériumok.
jaszsagszava.hu © 2022 Minden jog fenntartva .